logo
blog_img1

A szenvedély nem betegség: a thai masszázs Zuglóban – is – csillapít az elvonási tüneteken!

Kevés szó esik arról, hogy a masszázs Zuglóban, mint Pest legnépesebb kerületében – és tulajdonképpen mindazokon a területeken, ahol intenzív az éjszakai élet, kis területen, sok ember él, ennélfogva sok alkohol fogy – szóval a thai masszázs Zuglóban, mint a pesti massage kiemelkedően változatos színtere, lényegében felfogható úgy is, mint rehabilitációs szolgáltatás, hiszen ez a típusú kúra nagy segítséget jelenthet a túlzott alkoholfogyasztás okozta elvonási tünetek enyhítésében. Kevesen tudják ugyanis, bár tény, hogy a thai masszázs (továbbiakban TM) sok országban az alkohol és drog rehabilitációs központok programpontjai között szerepel, mint leszokást segítő kezelés, mely hatékonyan enyhít az elhúzódó elvonási tüneteken, növeli az energiaszintet, oldja a stresszt, segít az ellazulásban. Tehát ha valaki azt veszi észre magán – vagy társán -, hogy az átmulatozott éjszakák során, esetleg az öngyógyító feszültségcsökkenés céljából elfogyasztott ital mennyisége a nem fenntartható szintekre kezd lépni, és a sóvárgás tünetei jelentkeznek, vagy szeretne leszokni az alkoholról, a thai masszázs Zugló területén (vagy a pesti massage színtér bármely más, népesebb helyein) jó alternatívát jelenthet az elvonási tüneteken állítólag enyhítő, azonban a helyzetet igazából csak tovább eszkaláló, ún. gyógyitalok elfogyasztásával szemben. A pozitív hatások ugyanis, amelyeket a thai masszázs akcióba lépése vált ki az ember testi-lelki működésében olyan számosak – és egy jó terapeuta kezei között pedig olyan könnyen jönnek -, hogy egész egyszerűen vétek lenne kihagyni őket, mert kábulatból ámulatba esni mégiscsak a legkönnyebb módja az italozásról való leszokásnak.  Nézzük, miben áll, miként érvényesül a kelet-ázsiai kúra alkoholbetegséget gyógyító ereje!

Thai masszázs akcióban: avagy ezért és így segít a terápia
 
  • Az elvonási tünetek enyhítése

Az elvonási tünetek akkor jelentkeznek, amikor szervezet alkalmazkodik az alkohol nélküli működéshez: ez a folyamat kényelmetlenséggel, rossz közérzettel (súlyosabb esetben fájdalmakkal) jár: ezen kényelmetlenségek (fájdalmak) fenyegető árnyai által kiváltott félelem, illetve a diszkomfort érzet elkerüléséért vívott küzdelem pedig tovább feszíti a testet (és tovább rontja a tüneteket). A TM azonban azáltal, hogy lazítja az izmokat, ennek a feszülés spirálnak a kialakulását állítja meg. Emellett mivel a kúra jó hatással van a méreganyagok által befolyásolt nyirokrendszer működésére, elősegíti a szervezet felépülését, és mivel javítja az alvás minőségét, az álmatlanság miatt gyakran jelentkező tüneteket is csillapítja (részletesen lásd később).
 
  • A stressz csökkentése

A TM gyakorlói úgy vélik, hogy minden stressz, amit az emberek az alkoholfogyasztással próbálnak elnyomni, a test mélyében gyűlik össze. Ez a nemkívánatos energia feszültséget kelt, és megakadályozza, hogy az életerő a normális utakat bejárva egészséges módon bontakozhasson ki, ami a stressz végtelenségig történő fennmaradását eredményezi, az elzáródások pedig testi-lelki tüneteket okoznak (amelyek további alkoholbevitelre ösztönöznek). A távol-keleti terápia azonban hatékonyan oldja ezt a fajta felgyülemlett feszültséget a szervezetben, és gyorsítja a függőséget követő gyógyulás folyamatát.
 
  • Az interoceptív tudatosság fokozása

Az erős alkoholizálás ahhoz is vezethet, hogy az ember elszakad a testétől, abban az értelemben, hogy nem képes időben felismerni a szervezet jelzéseit, csak akkor, amikor már késő: vagyis amikor az érzések már betegségeket okoznak. A TM azonban finoman visszavezetheti az egyént a belső világába (ezt interoceptív tudatosságnak nevezzük), így még azelőtt észre venni és kezelni lehet az érzéseket, hogy azok problémássá válnának.
 
  • A bizalom erősítése és az önértékelés javítása

A függőség gyakran oda vezet, hogy az ember elszakad a társaitól, és a saját világába zuhan, ahol nem sok jó várja, ezért leépül az önbecsülése és az arra való képessége, hogy megbízzon a külvilágban. A TM során, a fizikai kontaktusnak köszönhetően azonban a kapcsolódásra való adottság hamar visszatérhet – a másik emberben való bízni tudás képességének újra tanulása, a társra találás pedig növeli az önbecsülést.
 
  • Az alvás minőségének javítása

A fogyasztás részleges vagy teljes csökkentése során gyakran fellépő tünet az álmatlanság. Nagy mennyiségű alkohol, hosszú időn keresztül történő bevitelének eredménye ugyanis az lehet, hogy a szervezet elfelejti, hogyan kell természetes módon elaludni. Az álmatlanság megkeserítheti az életet. Valójában a legtöbb intenzív elvonási tünet - pl. homályos gondolkodás, koncentrálási nehézség, energiahiány – az álmatlanság tünete. Szerencsére a TM rendkívül hatékony lehet az alvásminőség javításában – különösen, ha késő délután vagy kora este kerül rá sor. Felszabadít minden feszültséget és kényelmetlenséget a testben, ugyanakkor az elmére is nyugtató hatással van, így gondolatok lelassulnak, és kevésbé érzi az ember őket tolakodónak.
 
  • A testkomfortérzet javítása

Gyakran előfordul, hogy azok, akik visszaélnek az alkohollal, azzal magyarázzák a szenvedélyüket, hogy „kényelmetlenül érzik magukat a bőrükben”. A pozitív hatások azonban, melyeket a thai masszázs akcióba lépése válthat ki, segíthetnek jobb kapcsolatot kialakítani a testtel – ahelyett, hogy ellenségként tekintene rá az ember, idővel a napnál is világosabb lesz a számárra, hogy a teste a legnagyobb kincse. A kezelés ugyanakkor jól illeszkedik más megközelítésekhez is, mint például a mindfulness terápiához, amely arra késztetheti az embert, hogy több időt töltsön a testére koncentrálva, ahelyett, hogy a fejében zajló eseményekkel foglalkozna.

Leszokást segítő massages Budapest módra

Egy szó mint száz: a masszázs Zuglóban (és természetesen a pesti massage színtér bármely más, népesebb területén), vagyis ott, ahol intenzív az éjszakai élet, és/vagy könnyű függőséget okozó szerek áldozatává válni, kellemes, élvezetes alternatívát jelent az elvonás/leszokás klasszikus módszereivel szemben.