logo
blog_img1

Thai masszazs Miskolc és a miskolciak szívében

A masszazs Miskolc népének egyik kedvenc szabadidős tevekénysége – nem is kell hozzá más, mint két kéz, egy fáradt test, némi odafigyelés, egy kis akarat, és kész is az esti program: mindenki boldog. Mindazonáltal bármennyire is jó, egymásnak csinálni nem az egyetlen lehetőség; vagyis nyilvánvaló, hogy a masszazs Miskolcon sem csak otthon, a négyfal és két partner között valósulhat meg. Azonban a luxus kategóriának számító thai masszazs Miskolcon - ahogy más településeken is – kifejezetten kimozdulós programnak számít. Mert bármennyire is igaz, hogy vannak dolgok, amelyeket egymásnak is megcsinálhatnak az emberek (lásd minek a fodrászért fizetni, ha otthon is le tudjuk vágni a hajunkat), a thai massage Miskolcon – és természetesen mindenhol máshol, Tokiótól Los Angelesig, Magnyitogorszktól Fokvárosig - csak profik kezei között lehet az igazi. Ugyanis bár a thai masszazs Miskolcon is, és más városokban is, elsősorban művészeti ágnak, szórakoztatóipari produkciónak számít, valójában tudomány, amelynek komoly irodalma van, és amely évezredek alatt felhalmozódó tapasztalati tudáson alapul: vagyis ahogy szülőhazájában, Thaiföldön, a thai massage Miskolcon is csak akkor lehet autentikus élmény, ha profik végzik, olyanok, akik ismerik műfaj titkait. És bár ezek a titkok verbálisan gyakran nehezen megfogalmazhatók – érezni kell ugyanis őket – az egész testet behálózó, energiaáramlást biztosító sen csatornák, melyek a thai massage Miskolctól Békéscsabáig, Phnom Penhtől Bangokig, Párizstól Phenjanig népszerű változatának alapját képezik, a műfaj könnyen bemutatható, artikulálható elemeit jelentik. A masszírozás során meghatározott akupontokat és energiacsatornákat ingerlünk, hogy eltávolítsuk a csí-vér pangásokat, egyensúlyba hozzuk a jin és jang energiákat, védve ezzel az egészséget és a jó közérzetet. Ennek pedig kulcselemét képezik a sen csatornák. Nézzük, mit lehet tudni róluk testrész szerinti bontásban!

Sen csatornák a talpban

5 db sen csatorna található meg a talpban. Ezek kezdőpontja a sarokpárna elülső szegélyén van, és innen terjednek tovább a lábujjak felé.

Sen csatornák a lábakban

A kezelés során a terapeuta mindig nagy hangsúlyt fektet a lábakra, mivel az energiaáramlás rajtuk keresztül erősen befolyásolja a felsőtest egészségét. Nincs általános egyetértés a Sen csatornák pontos helyét vagy akár a számát illetően, de sok szakértő úgy véli, hogy mindegyik láb belső és külső részén három-három csatorna található (hasonlóan a kínai energiameridiánok rendszeréhez).
A belső csatornák a következők:
 
  • Kínai lép meridián. Ez a belső bokacsont alatt kezdődik, és közvetlenül a sípcsont belső széle mentén fut, egészen a térdig, majd felszalad a combon az ágyékig
  • Kínai máj meridián. Ez a belső bokacsont előtt kezdődik, és a vádli izomzatának belső oldalán halad fel egészen a térd szintjéig. A térd felett újraindul, és tovább fut az ágyékig.
  • Kínai vese meridián. Ez az Achilles-ín és a belső bokacsont között kezdődik, és a vádli mentén egészen a térdig tart, majd a térd felett folytatódik az ágyékig.

A külső csatornák a következők:
 
  • Kínai gyomor meridián. Ez a boka külső részén kezdődik, és párhuzamosan fut a sípcsonttal egészen a térdig. A térdkalács külső széle felett egy vonalban újraindul, a combhoz ér, majd közvetlenül a csípőízület felé fut.
  • Kínai epehólyag meridián. Ez a bokacsont szélénél kezdődik, a térd felé halad, majd újra indul a comb oldalán, körülbelül egy hüvelykujj szélességben a csípő ízületig.
  • Kínai hólyagmeridián, az Achilles-ín és a külső bokacsont között kezdődik. Felfelé fut a vádli hátsó középvonalán, majd folytatódik a comb hátsó középvonalán.

A hát közös sen csatornái

A lábak és a hát masszírozás során a terapeuta két hátsó sen csatornát használ a kínai hólyagmeridián mentén, melyek közül az egyik kb két ujjnyi, a másik kb. négy ujjnyi szélességre van a gerincoszlop középvonalától. A kínai elmélet szerint a hólyag meridián a szemnél kezdődik és a kislábujj külső szélén végződik egy folyamatos energiacsatornában. A távol keleti masszírozás során a nyomásgyakorlás a lábfejtől a fenékig történik.

A karok sen csatornái

A karok létfontosságú energiát táplálnak be a szervezetbe, ezért lapos kezelésre van szükség a zökkenőmentes energiaáramlás érdekében.
A belső csatornák a következők:
 
  • Az egyik a hüvelykujj mögött kezdődik a csukló alatt, és a deltoid izomban ér véget
  • A másik csukló alsó részén kezdődik, az alkar csontok között halad át a hónalj felé, ahol véget ér
  • A harmadik a csukló alsó részén kezdődik a kisujj mögött, és a hónaljban ér véget,

A külső csatornák a következők:
 
  • Az egyik a hüvelykujj mögött indul, az alkar széle mentén halad a könyök külső részééig, és a váll elejénél ér véget.
  • A másik a csuklónál kezdődik, az alkarcsontok között halad tovább, majd a deltoid izomnál ér véget.
  • A harmadik a kisujj mögött indul, és felfelé halad a hónalj hátsó részéig

A váll és a nyak sen csatornái

A törzs és a fej közötti energiaáramlás akadályait, például a fejfájást, a befeszült izmokat a kezelés vállat, nyakat célzó részében alkalmazott technikák szabadítják fel a legjobb hatásfokkal.
 
  • Az egyik csatorna közvetlenül a koponya alapja alatt kezdődik, egy ujjnyi szélességben a középvonaltól, és a gerinc két oldalán halad a lapockák között.
  • A másik csatorna a gerinc két oldalán kezdődik, majd kétfelé ágazik: az egyik irányt a koponya alapja alatti nagy mélyedés jelöli, a másikat a nyakcsigolya és a vállízület hátsó részei.
  • A harmadik csatorna a külső kisujjnál kezdődik, áthalad a hónalj hátsó részén, a lapockán, majd felfut a nyak oldalán.

Ha szeretné a megtapasztalni, hogy a fentiek mit is jelentenek a valóságban, Miskolc thai masszázs szalonunk szeretettel várja Önt!