logo
blog_img1

Masszázs Buda lakosai véleménye tükrében - masszázs 11 kerületi módon: egy kutatás tanulságai

A masszázs 11 kerületi lehetőségei – köszönhetően a negyed nagy népességszámának, szépkorúakat felülreprezentáló társadalmi összetételének, fizetőképes keresletének – igen bőségesek. Vagyis a masszázs Buda legnagyobb kerületében rengeteg szalonban, sokféle kezelés keretében igénybe vehető - a masszázs XI kerület népének pihenése, szórakozása és gyógyírja egyszerre, mely enyhíti a stresszt, segíti a relaxációt, javítja a test izmainak, ízületeinek működését stb.

Kettőn áll a vásár

Függetlenül azonban attól, hogy a szolgáltatás igénybevétele milyen körülmények között és földrajzilag hol realizálódik – történhet a masszázs 11 kerületben, megvalósulhat a masszázs Biatorbágy területén, de akár a világ másik végén, Bangkokban, is, szóval a masszázs Buda vagy Pest bármely negyedében, vagy a világ bármely pontján is történik, tudni kell róla, hogy ez a fajta tevékenység legalább két szereplős játék. A kezelés végeredménye, minősége minden esetben kettőn áll vagy bukik: tehát nemcsak a masszőz képességei, hozzáállása, figyelmessége (illetve a szalon felszereltsége) stb befolyásolja azt, hogy a vendég milyen élményekkel telve hagyja el a helyszínt, hanem elvárásai, prekoncepciói is sokat nyomnak a latba. Részeben ezzel a tétellel áll összefüggésben az megfigyelés, mely szerint a masszírozás üdvös hatásai nem elsősorban a biológiai és fiziológiai okok – a test bizonyos pontjaira bizonyos módokon kifejtett erők – miatt bontakoznak ki, hanem az ügyfél oldalon jelentkező pszichológiai tényezőknek is nagy szerepük van a pozitív végeredmény létrejöttében.

Magyarán történjen a masszázs XI kerületben vagy a világ bármely más pontján, legyen igénybe véve a masszázs Biatorbágy területén vagy Fokvárosban, a massages Budapesten is és mindenhol a világon jóval többet jelent a test szimpla dögönyözését; a lélek rezdüléseivel is összefüggésben áll. Azért, hogy erről a holisztikus szemléletű „gondoskodás kultúrájáról” alaposabb ismereteket szerezzünk – és ezáltal a szolgáltatásaink minőségét is javítani tudjuk – elvégeztünk egy mini kutatást vendégeink körében: kérdéseket tettünk fel azon ügyfeleink számára, akik az elmúlt három hónapban legalább négy alkalommal vettek részt kezelésen, és akik között olyan személy is volt, aki sérülései orvoslását, olyan is, aki relaxációs célok megvalósulását várta a kezeléstől. A válaszokból kirajzolódó kép alapján 6 olyan tényezőt - hiedelmet, értéket, szimbólumot, attitűdöt – azonosítottunk, melyek a terápia értékes elemeiként funkcionálnak, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a vendég elégedetten távozzon a szalonból, és legközelebb is szívesen jöjjön. Ezek közül az alábbiakban most bemutatunk kettőt.

A terapeuta által a kezelésbe beletett idő és odafigyelés hatása

A kezelések általában 1 órás időtartamot ölelnek fel. Ideális esetben a terapeuta nem kapkod, így képes figyelni a vendég testére és egyéb jelzéseire. Az egyik válaszadó ezt így fogalmazta meg: „…A lányoknak van idejük. Csak időpontot kell foglalni egy órára, és arra az egy órára osztatlan figyelmet kap az ember; ha háziorvoshoz fordulnék segítségért vagy gyógytornászhoz, talán úgy tűnne, hogy erre csak egy olyan rendszerben van lehetőség, ahol mindenki rohan, és talán meg sem hallják azt, ami a kérésem.”

Vonzó és hozzáértő terapeuta által biztosított hozzáadott érték

Ha a terapeuta kompetens, tehát a feladatát képes hatékony módon, biztos kézzel elvégezni - és emellett bátorító, lelkes, érzelmileg támogató, illetve képes az empatikus hallgatásra - az komoly hozzáadott értéket képvisel látogatói szempontból.  Az egyik válaszadó ezt a tételt a következőképp fogalmazta meg: „Azt akarom, hogy valaki rendelkezzen azzal a kompetenciával, ami garantálja, hogy tud segíteni nekem: képes beazonosítani a problémákat, proaktív a sen vonalak kezelésében, ehhez pedig szerintem sok hozzáértés és tudás megléte szükségeltetik.” Egy szó, mint száz, thai masszazs Budapest akcioink keretében, akkor is, ha a masszázs XI kerületben, akkor is, ha a masszázs Biatorbágy területén lesz igénybe véve, a fenti két tétel miatt mindenképp érdemes meglátogatni minket, mert nálunk nemcsak test, hanem a lélek is felfrissülhet, újjászülethet.